2014. február 8., szombat

16.fejezet

Hello Girls.
Nagyon szépen köszönjük a pipákat és a komikat. Nagyon jól esnek nekünk és sok erőt adnak a folytatáshoz. Reménykedünk benne, hogy ez a rész  is tetszeni fog nektek és kapunk vissza jelzéseket. De még mi előtt befejezném a mondókám, valamit szeretnék mondani. A blogban lesz egy elég nagy változás. Azt, hogy mi az egyenlőre még nem szeretnénk elárulni, de hamarosan megtudjátok ti is és csak remélni tudjuk hogy ez a dolog nem tántorít vissza senkit attól , hogy figyelemmel kövesse a blogunkat. Most pedig nagyon jó olvasást nektek!♥ :*
                                                                                             Brigi 
~Daisy~
~Zene~


Reggel Avicii keltett , Liar .Ironikus egy kicsit . Ma suli újra . Semmi kedvem kikelni az én pihe puha ágyamból és kilépni az ajtón .Úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne .Csak feküdni akarok egész nap az ágyamban, és szomorú zenét hallgatni.  Tegnap egész nap az ágyban voltam , semmihez sem volt kedvem . Apa többször is hívott ahogy Ben is , ő pluszban még SMS -eket is küldött . Nem volt kedvem vissza írni , így oda adtam anyának a telefonom , vigye el tőlem jó messzire . Na itt van még anyu is . Miután Hazz és Clara haza hozott és itt voltak mellettem , amire nagyon szükségem volt .  Anyu felhívta azt az Embert, akinek nem, mondom ki a nevét. Nincs rosszabb annál, mint olyat szeretni, aki folyton csalódást okoz. Ordítozott vele vagy egy órát . Pont mint a régi szép időkben . Áldom az iróniát . Lassan ki kellene szállják az ágyból ha nem akarok elkésni a suliból . Megkérhetem anyát hogy kérjen ki mára , de akkor csak agyalnék . Plusz ott vannak a többiek is . Így 1-0 a suli javára , ritka hogy a suli nyer . Széthúztam a sötétítő függönyömet , kíváncsi voltam milyen az idő kint . Kinyitottam az erkélyem ablakát , kihajolva figyeltem az engem körbe vevő tájat . Már javában ősz van , a levelek már nem zöldek , a virágok is kezdik elveszteni a szépségüket. A madarak se olyan hangosak, a nap se süt már úgy. Összegezve hiányzik a nyár. Nem gondoltam volna, hogy így végződik a tegnapi nap. De megszokhattam volna már. Apa ilyen, sose fog megváltozni. Mindenkinek ismersz egy arcát. Jobb esetben az igazit. Rosszabb esetben egy hamis képet. Szereted, ezért jónak látod. Aztán sok rosszat kapsz, megbocsátod egyszer, kétszer, százszor, de eljön egy pont, ahol már nem bocsáthatsz meg többé. Akkor elveszíted azt az embert. S ha egyszer, valaha újralátod a jó arcát, ugyanúgy, újra fájni fog, és szíved szerint elfelejtenél mindent egy tiszta lap javára. De tudod, hogy nem lehet...
- Reggelt Maddox - zökkentet ki valaki.
- Basszus Brook, majdnem kiestem - kapaszkodtam meg a korlátba.
- Bocs csak észrevettelek és gondoltam köszönök. Mivel cseszel felvenni a telefonodat.
- Ja mert eldugtam - rántottam vállat.
- Jól vagy Daisy? - láttam, hogy aggódik.
 - Leszek - erőltettem egy mosolyt magamra. - Brook lehetne, egy kérésem?
- Persze.
- Nem tudnál ma bevinni? - annyira szar, hogy nincs nálam az én kincsem.
- Szerintem nem lesz szükség rá - kacsintott. - Bent találkozunk.
 Nem értettem mire céloz , és jobbnak láttam, ha rá is hagyom .A reggeli teendőim után kerestem a szekrényemben valami csini rucit . Mikor rossz kedvem van , mindig a ruháimmal próbálom vigasztalni magam . Felveszem a legjobbakat , hozzá csapom a műmosolyt és senki se hiszi, hogy baj van. Egy hamis mosoly, és mindenki boldognak hisz. Mikor végleg kész lettem, megragadtam a táskámat és lementem a konyhába. Ott már javában folyt a reggeli készítése. Meglepetésemre anya ült az asztalnál a kávéját kortyolva. Kosztüm van rajta szóval percek kérdése és felpattant, hogy menni kell. Nem szokásunk együtt enni, mindig közbe jön neki valami.


 - Jó reggelt kincsem - köszöntött Catalina, és egy gyors puszit lehet a homlokomra.
- Szia, csillagom - nyúlt felém anya és húzott maga melle - Gyere, ülj le együnk.
Értetlenül néztem rá és vártam mikor csörren meg a mobilja. De semmi, ez kész csoda.
 - Ha arra vársz, mikor megyek el, ki kell, ábrándítsalak, csak 9-re megyek be - mosolygott.
- Az jó - csak ennyi telt tőlem. Nézzétek el nekem,  a lelkesedésem szintje éppen hogy üti a 0.
- Hát ez nem volt valami meggyőző - nevetett tovább.
 Közben megkaptam a reggelimet is . A kedvencem , áfonya krémes fánk . Anya nem szereti, ha sokat eszembe, belőle mert árthat  az alakomnak, ergo a karrieremnek is .De most nem érdekel , szükségem van az édességre. Amikor bele haraptam, kisebb mosolyra húzódott a szám. Hallottam, hogy a körülöttem ülök kuncogni kezdtek.
- Daisy amúgy nagyon jól sikerültek a képek - dicsért meg anya.
- Igen - helyeselt Catalina - Querida ezek a képek lettek a legjobbak ebben az évben.
Jól estek a kisebb nagyobb bókok. Nem minta ezt nem hallottam volna tegnap elégszer. Sean a fotós is elégedett volt, a partnerem Carlos is jó volt. Na és ott van Clara, Brook és Harry.
- Minden rendben ment? - faggatott tovább anya.
- Carlos késett egy kicsit, de azt leszámítva minden oké volt . Ja meg a nagyasszonynak nem nagyon tetszett, hogy külsősek is itt vannak, de elintéztem .
Na, igen Miss. Richfield a nagyfőnök nem szereti, ha olyan emberek tartózkodnak a stúdióban akik, nem stábtagok. Volt egy kicsi vitám vele de, megoldottam, hogy a barátaim bent maradhassanak. Mikor végeztem a reggelimmel, eltettem a mosogatóba a tányéron, és azon gondolkoztam, hogy jutok el a suliba.
- Anya kölcsön adod az Audit?
- Először is itt a telefonod - nyújtotta át a készüléket - Nézd meg, és ha még utána is kell, elviheted. 
Beütöttem a kódomat ami egy hangos kattanással jelezte hogy nem csesztem el . A szemeim kikerekedtek . 30 nem fogadott hívás 20 SMS .Ebből a hívások fele apa , majd  Ben néhány Claratól , Brooktól és a fiúktól is . Az SMS-eket sorban nyitottam meg kivéve amit Jason küldött . Azokat el se olvastam úgy töröltem ki . Ben , Clara és Brook aggódott . Majd az utolsó Harrytől jött . Kíváncsian nyitottan meg és az állam koppant a padlón .

Szia, Hercegnőm! Remélem, jobban érzed már magad. De ha mégsem akkor van egy kis meglepetésem. Ott hagytam a kocsim a feljárón, a kulcsok anyukádnál. Nem hiszem, hogy probléma lesz a vezetéssel, ja és örülnek neki, ha holnapután értem jönnél. xxH

Azt a nyuszi vigye el. Most komolyan nálam hagyta a kocsiját? Nem hiszek a szememnek . Ez teljesen megörült .A szemem anya és a telefonom között cikázott .Még mindig várom, hogy jön egy üzenet azzal , hogy vicc volt . Akár mennyire is szuggeráltam a kezemben levő készüléket nem így történt .Ránéztem az órára . Na, jó mennem kell, ha még tényleg fuvaroznom kell minket . A következő pillanatban anya kulcsokat zörögtetett az orrom előtt.
 - Na, kell még a kocsim? - mosolygott pimaszul.
 Én csak mosolyogva ráztam a fejem . Szóval mindenki tudta ezt . A kedvemen  biztos hogy dobott , most már biztos üti a 0 . Na jó lassan az 1-et . Elvettem a kulcsokat és kiesebb mosollyal távoztam . És ott állt ahogy mondta . Az ismerős fekete Range Rover . Automatikusan nyomogattam a gombokat, hogy be tudjak ülni . A táskámat szokásom szerint dobtam az anyós ülésre .És akkor csapott meg az az ismerős férfias illat . Akaratom ellenére is nagy mosoly húzódott az arcomra . Határozottan jó a kedvem már így . Szétnéztem magam körül , és kisebb nevetésbe törtem ki . Egy levelet találtam a hátsó ülésen .
Ha most ezt olvasod, akkor, már bent ülsz a kocsimba. Talán éppen értem jössz. Először is vigyázz a kocsira.

Erre csak a szemeimet forgattam . Ha valaki vigyázni tud, egy kocsira akkor az én vagyok . Jó egyszer meghúztam apa Merciét de akkor csak egy hete volt jogsim . Na de inkább olvasom tovább .
Nem forgasd azokat a szép szemeid.

 Ezt meg honnan az isten nyilából tudta?
 De a lényeg, hogy siess, mert nem szeretek késni xxH

Ja jó vicc Styles , pont te nem szeretsz késni . Csoda ha időbe be érsz az órákra . Nem bírtam kacagás nélküli . Össze hajtottam a nekem szánt üzenetet és becsúsztattam a táskámba . Beindítottam a  kocsit . A motor kellemes zúgása , egy újabb boldogság szintembe került . Kitolattam , nagy gázt adtam és már indultam is az én hősömért . Mostanában mindig ott van ha valami problémám van . Gyakran érezzük, hogy a barátaink eltávolodnak. Mégis mikor szükségünk van rájuk, észre sem vesszük, már fogják a kezünk. Ott volt amikor az a srác bántott . Bele se merek gondolni mi lett volna ha nem érnek oda időbe . Bele borzongtam . Inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat . Akkor ő vitt el engem a fotózásra . Ott volt velem mikor a szobámban sírtam . Ilyenkor bánom , hogy akkor önfejű voltam . Mire észbe kaptam már ott is voltam . Az ismerős ház , ahova kisgyerekként sokat jártunk a szüleimmel . Apa és Harry apukája együtt dolgoztak régen . Szerintem még ma is de nem vagyok biztos benne . Nem nagyon izgatnak az apám dolgai . Hidegen hagynak, a lényeg hogy jóban voltak/ vannak és így ismertem meg ő és a családját . Komótosan szálltam ki , nem akarom itt hagyni ezt a kocsit .Még mindig nem vagyok benne biztos , hogy nem álom az egész . Odasétáltam az ajtóhoz. Már nyúltam volna a csengőhöz, amikor kinyílt az ajtó.
- Hello Daisy - Annel találtam szembe magam.
Mosolygott, most már biztos vagyok benne, hogy Hazz tőle örökölte a mosolyát.
- Hello Mrs..... - nem tudtam folytatni, mert igen csúnyán nézett rám - Anne.?- inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek.
- Nem vagyok olyan öreg, és nem akarom még 10x elmondani, hogy tegezz - vont egy nagy ölelésbe. Gondolkodás nélkül viszonoztam. Néha csodákra képes egy ölelés. Sokszor a legapróbb dolgok jelentik a legtöbbet.
- Na de gyere már vártalak. 
Várjunk, miért ő várt? Mi van Harryvel ? De egyből megkaptam a választ, ahogy beléptem. Az én drága haverom abban a pillanatban cammogott le a lépcső egy szál fekete Calvin Klein bokszerbe, a szemét dörzsölve. Hát, ha aznap amikor félmeztelen bokszoltunk leesett az állam, akkor most nem tudom, mit mondjak.
- Jó reggelt fiatalember - dorgálta meg Anne - Csak ötször szóltam fel - rázta a fejet.
- Szia, hercegnőm - figyelmen kívül hagyta az anyja szidását és egyből felém vette az irányt.
- S-szia - kapartam össze egy épkézláb mondatot . Hova a francba tűnt a határozott énem ? Az akinek nem kell pasi ? És az, aki nem akar a legjobb barátja iránt többet érezni?
- Na, jobban vagy? - mert végig.
 - Határozottan jobban - nevettem el magam.
- Harold Edward Styles - kiabált Anne a konyhából - Öltözz fel!
- Mindjárt jövőnk - nyomott egy gyengéd puszit a homlokomra, és már rohant is fel.
 Kihasználtam az alkalmat és jobban szemügyre vettem hátulról is. Hat ez sem rosszabb, mint elölről, nyugtáztam magamban. Mikor már végleg eltűnt a szemem elől, követtem Annet a konyhába.
 - Kávét? - fordult meg.
- Igen köszönöm - foglaltam helyet az asztalnál.
- Azt tudod, hogy nagy szó hogy oda adta a kocsit - ült le mellém. - még a sajt nővére se vezette még - kuncogott.
 - Nem már?
- De így van.
- Tényleg Gemma merre van?
- Holnap után jön haza Párizsból, most ott tanul.
- Büszke lehetsz a gyerekeidre - kortyoltam a kávéba - Csodálatos emberek.
 - Tudom, hogy fantasztikus vagyok - lepett be Hazz .
- El nem bízd magad édes fiam.
 - Csak tisztába vagyok a saját adottságaimmal - feszített be.
- Figyelj Mr. Tökéletes - néztem végig rajta - Ezt a felsőt most leveszed, vagy nem mutatkozom veled sehol. Tényleg elég hülyén állt rajta. Olyan nem ő volt. 
- Gyere akkor velem - húzott fel olyan hirtelen hogy majdnem kiesését a kezemből a csésze.
Egy bocsánatkérő pillantást vetettem Anne felé, aki csak nevetni tudott a fián. Szó szerint felvonszolt a lépcsőn én meg majdnem orra estem. Még jó hogy levettem a magassarkúmat. Nem nagyon emlékszem a házra, de a szobájára nagyjából igen . Mikor lassítani kezdett és berontott az egyik helységben gondoltam itt vagyunk . Határozottan nem olyan amilyenre emlékszem . Próbáltam mindent szemügyre venni még ő a szekrényhez ment . Olyan igaz fiús szoba volt , sötét ágynemű , bézs falak , azokon néhány kép elszórva egy egy poszter . Ja és megtaláltam azt a képet, ami nekem is kint van a falamon .Szeretem azokat a véletlenszerű emlékeket, amik mindig megmosolyogtatnak, nem számít, hogy éppen mi történik az életemben jelenleg
 - Sokáig bámészkodsz meg? - dobott meg a felsőjével, amit most kapott le.
- Engedj oda - lökték arrébb.
Kisebb keresgélés után találtam egy bordó inget, amit a kezébe nyomtam. Kérdés nélkül vette fel, és hagyta kigombolva az utolsó 3 gombot. Pont tökéletes kilátást nyújtott a két madárra a mellkasán.
 - Máris jobb - bólintottam elégedetten.
- Még el nem felejtem - ment a szekrényéhez - Ez a tied - tett valamit a hajamba.
 Gyorsan a elővettem a zsebemből a telefonom és megnéztem mi is az . Egy kisebb tiarát kaptam . Egyből könnyek szöktek a szemembe .Neki meg van a képessége, hogy valami rosszat jobbá változtasson.
- Sírni egy fiúért?Aki mellesleg az apád ?- emelte fel az államnál fogva  a fejem - Na, fel a fejjel  hercegnő. A végén még leesik a tiarád.
- Köszönöm- öleltem meg - Mindent .
- Érted bármit.

Lent elköszöntünk Annetől és már siettünk is ki. Egy picit megcsúsztunk az idővel. Át akartam passzolni a kulcsokat, amikor beült az anyós ülésre. Én meg csak ott álltam és nem hittem a szememnek. Sürgetően intett, mire boldogan ültem be a volán mögé.
- Azt hittet csak idáig kapod meg? - nevetett.
 Csak szégyenlősen mosolyogtam. Nem bírtam ki hogy ne öleljem meg újra Egyből a nyakába vetettem magam. 
- Jobb barátot nem is kívánhatok. Szeretlek Hazz .
Nagy nehezen kigabalyodtunk és száguldottunk a suli fele. Végig nevettük az egész utat. Viszont mikor leparkoltam a suliba elég feltűnően bámultam. Néhány csaj szemmel ölt. Ez az átka, ha a nagy Harry Styles barátja vagy. Azért amikor a huszadik csaj mért végig undorral az arcán meglepődtem. Kezdtem kellemetlenül érezni magam. Ezt szerintem észrevette és még rátett egy lapáttal. Átölelte a vállán és így mentünk be.
- Harry fejezd be - próbáltam eltolni, de csak közelebb jött. - Élni akarok még. Ezek a lányok meg megölnek a szemükkel.
- Ez van hercegnőm - rántott vállat nevetve - És ezt levehetnéd már - pöckölte meg a koronám.
 - Basszus el is felejtettem - kaptam le hirtelen.
- Amúgy nagyon jól áll - kacsintott.
Nem tudtam mit reagáljak erre, mert beértünk az osztályba ahol , szintén mindenki jól megnézett minket . A többiek már hátul ültek . Ahogy helyet foglaltam a csajok egyből ezer és egy kérdéssel bombáztak …..

~Brook~
~Zene~

- Ohhhh de édesek vagytok- kiabáltam Daisynek és Harrynek - amíg a többiek csak nevettek

Daisy csak egy fancsali képet vágott, Harry meg csak nevetett. Miután mindketten helyet foglaltak, rögtön elkezdtem mosolyogni. Ez a tipikus perverz mosoly mikor az ember játszik a fantáziájával és próbálja kitalálni, hogy mi is történhetett. És mivel Harry Daisy vállát átölelve jött be, mellesleg tudom, mit érez iránta. Ne ítéljetek el hogy beindult a fantáziám.

- Mi  az a kezedben? - kérdeztem, mert valami csillogó dolgot tartott ott.
- A tiarám!- mondta büszkén, és mosolyogva.

- A tiarád?- ült jött oda hozzánk Clara..- Na, mindegy , szóval láttunk dolgokat az ablakból -"húzta fel a szemöldökét" - Mesélj csak
.
- Szóval Harry kölcsön adta a kocsiját, de te Brook ezt  tudtad  - mondta a szemembe.

- Igen tudtam.

- És elmentem érte – mosolygott- Azt mondta, hogy minden hercegnőnek szüksége van egy tiarára.

-De cuki – könyökölt le Clara .

-  Jaja az –hagytam ott őket, majd felálltam és beültem a fiúk közé. Igazából Louis mellé akartam ülni, de inkább  Harryvel szembe letelepedtem és csak vágtam neki a szokásos Brook arckifejezéseimet és a hülye szövegemet. Rá akartam térni a Daisy témára mikor becsöngettek. Majd a tanár belépett az ajtón. Egy köteg papír volt a kezében. Szinte az egész osztály felsóhajtott, és kezdte kérdezni a tanárt, hogy mi is van.
- Tanár úr írunk?- Ordította Liam próbálta udvariasan, de az nem ment neki.

- Szerinted? Csak dísznek hoztam ezeket, hogy hajtogassunk.- válaszolt Mr Sight.- Na, tegyetek el mindent az asztalról, csak egy tollat hagyjatok kint.

- Ne már, kérem Mr Sightbá, hétfő első óra van. - flegmázott az egyik gyerek

.A tanár nem törődöm ként csak kiosztotta a papírt és közölte velünk, hogy ez a jegy kiteszi a félévi jegyünk felét. Erre mindenki nagyot nézett és elkezdett hirtelen körmölni. Bevallom őszintén semmit sem tanultam , sőt nem is tudtam , hogy ma írunk . Így hát szokásomhoz híven előkaptam a telóm és googl-iztam közbe persze sms-eztem  Daisyvel és Claraval. Ezt hívom én csoport munkának. Azt is hallottam, ahogy a fiúk beszélik meg mögöttem a válaszokat. Pontosabban Liam diktálta az összes baromnak a választ.
30 perccel később kicsöngettek és következett a rettegett tesi óra. Utálok mozogni. A jóga még talán belefér, de a futás. 2 perc után a földön fekszek, ha otthon csinálok valami kardio edzést. De vannak jó dolgok is ebben, bámulhatod a gimis fiúkat, akik midig jól leizzadnak, vagy egyszerűen csak felső nélkül rohangálnak. Mit ne mondjak ez igazán élvezetes. Ez ma sem volt máshogy, az osztály fiú része ma is így volt. Nem is tudtuk merre kapkodjuk a fejünket. Hol is kezdjem? Persze én először Louist néztem meg magamnak, majd jöttek a többiek. Lehet ezen túl a tesi lesz a kedvencem. Szerencsémre bukfenceztünk. Azt még meg tudom csinálni -gondoltam magamba, de az én bukfencem nem nevezhető bukfencnek inkább ilyen disznó a s árban féleség, vagy lajhár nem is tudom. A fél osztály rajtam röhögött, de persze én is magamon. Nyugi az osztályba a banda is beletartozott, akik mellesleg fotókat is készítettek. Az ez utáni órák gyorsabban elteltek, túléltem a napot az a lényeg. Közbe megbeszéltem Louis-sal hogy beszéljük meg ezt az esemény dolgot. Sürgősen közeledik, és nem akarok összetörni. Igazából megígérte, hogy mellettem lesz, aminek nagyon örültem. Az utolsó óra végén, jött oda hozzám és segített elpakolni. Aminek én nem nagyon örültem, mert azért nem vagyok esetlen kis állat.

 - Szóval hova is megyünk? - érdeklődtem.

- Mit szólsz egy kávézóhoz vagy akár pizzázhatunk is-válaszolt cuki mosollyal a képén.

- Akkor kávézóóóóóóóó- mondtam neki nagy happy-ben. Tudni illik, imádom a sütit és, nem volt hangulatom pizzázni. Valamiért jobban vonzott az édesség. Amiből sosem elég.

20 perc múlva meg is érkeztünk, majd beültünk egy kis box-ba. Bevallom a pincér srác igazán bejövős volt, de én  csak arra koncentráltam, akit igazán kedvelek. Ugyanazokkal a problémákkal küzdeni, mint Hazza. Imádok Louisval lenni, emberek százával beszélhetek egy nap, de egyik sem versenyezhet azzal a mosollyal, amit ő okoz nekem egy perc alatt. Imádom benne, hogy elfogad úgy, ahogy vagyok.. Milyen jó is lenne, ha nem csak barátkén tekintene rám. Félek elmondani neki .De attól még jobban, hogy elítél, azért amit  érzek .Pedig érte tényleg bármit, BÁRMIT  megtennék,  Elmennék vele a világvégére  vagy ,meg másznám a legmagasabb hegyet is csak egyszer mondja , hogy szeret . Nem csak akkor mikor szomorú vagyok .Időközben észre sem vettem , hogy pityergek . A gondolataim eluralkodtak rajtam . Nem tudtam mit is érzek pontosan . Édesanyám mindig azt tanította hogy:a szívemet csak annak tárjam ki majd később adjam oda,aki tényleg megérdemli. Most akkor szeretem? Vagy mi?

-Brook ne sírj- mondta  Louis a túloldalról. Velem szemben ült az asztalnál.- Meg bántottalak valamivel?

- Nem csak.. csak már nem bírom. - mondtam neki szipogva, igazából az esemény dologgal jöttem neki, hogy mennyire rossz. Rájövök apránként, hogy nem birom tovább. 


Nem tudok már hinni, s remélni. Nem tudok hazudni hogy jól vagyok, mosolyogni mindenkire, mikor belül meghalok.A legnehezebb dolg az, amikor bírnunk kell barátként amellett, akit szeretünk, csak azért, hogy ne veszítsük el teljesen.


Ő erre mellém ült és nyomott egy puszit a arcomra. Erre megint rákezdtem. Miért most? Eddig miért nem puszilt meg? Sok csalódás után már te magad is elhiszed, hogy nem érdemled meg a boldogságot, és megpróbálsz beletörődni a szomorúságba.  Csak azért csinálta ezt mert.. mert....

- Csak azért vagy itt velem, mert anyu meghalt- kiabáltam rá.

Louis értetlen fejet vágott nem értett e mi bajom van.
- Ez nem igaz - állt fel és nézett a szemembe
.


- Persze persze, hagyj inkább békénk- közbe kimásztam valahogy, mivel belül ültem és kimentem a kávézóból pontosabban szaladtam...

43 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon jóó lett!! Imádoom !! szegény Brook :( <3remélem össze jönnek :) alig várom a kövit !:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhhhhh nagyon szépen köszönjük . Ez rengeteget dob a hangukatunkon ,hogy tetszett . Hát csak annyit mondhatok lesznek még meglepetések ;)
      xx.Vikk

      Törlés
    2. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

      Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

      Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

      E-mail: progresiveloan@yahoo.com
      Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



      Törlés
  2. Jaaj gyermekeim......Én is akarok tiarát.! Kaaaaaty veszel nekem tiarát?:)))))
    Mellesleg iszonyat jó lett bár kezdek elpártolni Brooktól.xd
    Na mindegy...Hamar kövit követeeeelek..
    xxx Claire

    VálaszTörlés
  3. Neked Claire drágám bármit ;) közönöm szépen sietek ahogy csak tudok <3
    xxVikk

    VálaszTörlés
  4. Figyelem,
    Jelentkezés egy gyors és kényelmes kölcsönt fizeti ki számláit, Xmas kölcsönt,
    Jelzáloghitel, konszolidációs hitelt, és az új vállalkozás indításához, vagy
    refinanszírozási a projektek a legolcsóbb kamat 3%.
    Ne vegye fel velünk ma :( HenryClark003@gmail.com) a kölcsön
    szükséges összeg. Mi hitelesített, regisztrált és legitim hitelező.
    Akkor lépjen kapcsolatba velünk ma, ha érdekelt abban, hogy ez a kölcsön, lépjen kapcsolatba velünk
    További információkat a hitel folyamat, folyamat, mint a hitelfeltételek
    feltételekkel és hogyan a hitel kerül át neked. Szükségünk van a sürgős
    válasz, ha érdekel.
    Először információkat kell ismerni: You:
    Teljes neve: ............
    Szükséges összeg, mint Hitel: ......... ..
    Telefonszám: ............
    Időtartam: ............
    Ország: .............
    Állam / tartomány: ...............
    Havi Bevétel: ..........
    Családi Állapot: ......... ..
    Életkor / nem: ............ ..
    A kölcsön célja: ............ ..
    Megjegyzés: Minden válasz továbbítani kell:
    HENRYCLARK003@GMAIL.COM
    a gyors feldolgozást.
    Köszönöm.
    C.E.O / Henry Clark.

    VálaszTörlés
  5. Mindenki, van szüksége egy igazi kölcsönt fizetni a számlákat, vagy megoldani minden
    pénzügyi problémák, kérjük, forduljon hozzám e-mailben:
    rbinvestment11@outlook.com
    Kínálunk mindenféle hitel.

    jó napot hölgyeim és szelíd ember vagyok, istenfélő, becsületes hitel hitelező, aki megváltoztathatja az életed a rossz, hogy jó, kínálunk valódi és törvényes hitel, kínálok kölcsönt az egyéni és a közszférában, hogy szükségünk van a pénzügyi támogatás, akkor soha sajnálom semmit ebben a hitelügylet, mert én fog neked mosollyal keresztül ki ezt a tranzakciót, mert ahol nem született, hogy egy vesztes, én feltételek nagyon egyszerűek, mit vársz, miért nem próbálja ki a hitel cég, és légy szabad re tartozások és poverty.If van szüksége egy igazi hitel segítünk, én hitelesített, regisztrált és legit hitelező. kérjük vegye fel velünk most e-mailben: rbinvestment11@outlook.com,
    rbinvestment12@outlook.com

    VálaszTörlés
  6. Figyelem,
    Alkalmazni a gyors és kényelmes hitel fizeti ki számláit, Xmas kölcsön,
    Jelzáloghitel, konszolidációs hitelt, és elkezd egy új vállalkozás, vagy
    újra finanszírozás a projektek egy legolcsóbb kamatláb 3%.
    Ne lépjen kapcsolatba velünk ma keresztül :( Rosesmithloancompany@gmail.com) a hitel
    szükséges összeget. Mi hitelesített, regisztrált és legitim hitelező.
    Akkor lépjen kapcsolatba velünk még ma, ha érdekelt abban, hogy ez a kölcsön, lépjen kapcsolatba velünk
    További információ a hitel folyamat, folyamat, mint a hitelfeltételek
    feltételekkel és hogyan a hitel kerül át az Ön számára. Szükségünk van a sürgős
    válasz, ha érdekel.
    Először információkat kell ismerni

    Teljes nevek: ............
    Szükséges összeg a Hitel: ......... ..
    Telefonszám:…………
    Időtartam: ............
    Ország:………….
    Állam / tartomány: ...............
    Havi bevétel:……….
    Családi állapot:………..
    Kor / Nem: ............ ..
    Hitel Cél: ............ ..

    Megjegyzés: Az összes válasz kell továbbítani:
    ROSESMITHLOANCOMPANY@GMAIL.COM
    a gyors feldolgozást.
    Köszönöm.

    C.E.O / Rose Smith.

    VálaszTörlés
  7. A nevem Mr. Carter Collins, magánnyilvántulajdonos vagyok, aki ad ki
    Magán és vállalati magánszemélyeknek nyújtott kölcsönöket. Elutasították
    Ilyen sok bank? Finanszírozásra van szüksége a vállalkozás létrehozásához? csinál
    Finanszírozásra van szüksége a vállalkozás bővítéséhez? Vagy szükséged van egy
    személyi kölcsön?. Vegye fel velünk a kapcsolatot most :: cartercreditunionoffer.link@gmail.com

    HITELES ADATOK FORMÁJA

    1) A NÉV:
    2) Nem:
    3) AZ ORSZÁG:
    4) AZ OKTATÁS:
    5) A MARITÁLIS ÁLLAPOT:
    6) TELEFONSZÁM:
    7) HAVI JÖVEDELEM:
    8) Cím:
    9) CÉL:
    10) HITELKERESKEDELEM:
    11) HITEL IDŐTARTAM:

    Vegye fel velünk a kapcsolatot most :: cartercreditunionoffer.link@gmail.com
    Üdvözlettel
    Carter Collins úr

    VálaszTörlés
  8. Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a €30 00 és €80,000,000 Max vagyunk megbízható, eredményes, gyors és dinamikus, 100% garantált kölcsönök .A kamatláb az összes hitelek (3%) ha érdekelt, hogy vissza us.email lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a €30 00 és €80,000,000 Max vagyunk megbízható, eredményes, gyors és dinamikus, 100% garantált kölcsönök .A kamatláb az összes hitelek (3%) ha érdekelt, hogy vissza us.email lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Jó napot mindenkinek.

    Nincs UPFRONT DÍJ

    Tyrone by Name vagyok, jól tudom, hogy jó befektető vagyok, megadok mindenféle hitelt, amire szükséged van, mert szolgáltatásaink megbízhatóak.

    Három százalékos kamatozású, 6 hónapos és 25 éves időtartamú kölcsönöket adok ki.

    Munkám megbízható és megbízható, megbízható és gyors, gyors és megértő. Ezért arra kérem Önt, hogy jelentkezzen, mert a 18+ felettiek számára elérhető.
    Lépjen kapcsolatba velünk e-mailünkön a következő címen: tyrone.singh23@yahoo.com vagy tyronesingh89@gmail.com


    Köszönöm, vártam a gyors alkalmazását, hogy segítsünk neked azzal, amit akarsz.

    E-mail: tyrone.singh23@yahoo.com vagy tyronesingh89@gmail.com
    WhatsApp: +234807308183
    Hívjon minket: +1 971-512-2125

    Üdvözlet.

    VálaszTörlés
  11. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  12. Nehéz helyzetben van a hitelfelvételhez, vagy sürgős pénzügyi támogatásra van szüksége, kölcsönöket nyújtunk 1000 és 100 000 000 millió dollár között 2% -os kamatláb mellett, valamint személyi kölcsönöket (biztonságos és nem biztonságos) Üzleti hitelek * Otthoni fejlesztés * Inventorhitelek * Autohitelek * Egészségügyi kölcsön stb. Lépjen velünk kapcsolatba ma egy kényelmes hitelért, és mi a legjobb szolgáltatásaink közül.

    Lépjen kapcsolatba velünk:
    E-mail: lucasloanlendingcompania@gmail.com
    Whatapp: +1(857)325-5437
    Webhely: http://lucasloanlendingcompania.webs.com/

    VálaszTörlés
  13. Pénzügyi szolgáltatásokra szakosodunk, amelyek helyi / nemzetközi kölcsönöket nyújtanak, biztosítják az egyének számára biztosított és nem biztosított hitelfelvételi lehetőségeket, és együttműködnek a testületeknél egy nagyon versenyképes hitelkamatok és rugalmas feltételek mellett, hogy megfeleljenek a finanszírozási körülményeknek. Nem számít, hogy van-e rossz kreditpontja, még mindig gyors készpénzt tudunk biztosítani a váratlanul. Vegye fel velünk a kapcsolatot a gyors és megfizethető kölcsönökhöz, hogy megfeleljen az összes költségkeretnek és követelménynek. Socialfinancelimited11@gmail.com

    VálaszTörlés
  14. Én Joan Wilson vagyok, internetes csalók áldozata voltam, amíg kapcsolatba nem vettem ezt a jó kölcsönvállalatot, amely három különböző hitelezővel csalott. Elvesztettem az egész megtakarítást. Néhány héttel ezelőtt böngészgettem az interneten, majd rátaláltam egy bizonyságra egy olyan nőre, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy Susan Wealth Loan Company (susanwealthloancompany@gmail.com) nevű legális és megbízható kölcsönvállalatával, ahol végül megkapta ezért úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépjek a hitelintézettel. Kitöltöttem a Hiteligénylési űrlapot, és betartottam az összes utasítást, és ezzel a valódi Társasággal kölcsönöket kaptam. Így tettem egy fogadalmat magamnak, hogy folyamatosan bizonyságot teszek az interneten arról, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. A sürgős és megbízható hitelekért a kamat és a fedezet iránti kereslet nélkül, javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot e-mailen keresztül: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés
  16. Helló !

    Szüksége van egy törvényes és gyors hitelszolgálatra?
    Jelenleg 3% -os hiteleket kínálunk mindenféle, üzleti kölcsönök, személyi kölcsönök, autóhitelek, mezőgazdasági kölcsönök vagy projektfinanszírozás terén? Hiteleket nyújtunk cégeknek és magánszemélyeknek világszerte, adósságkonszolidációval, még akkor is, ha alacsony az Ön hitelképessége, és nehéz megtalálni a hiteleket a helyi bankoktól vagy pénzügyi intézményektől? , és most nehézségekbe ütközik a bankjával vagy más pénzintézetekkel? Sürgős hitelre van szüksége, ha igen
    (ryanloaninvestment001@outlook.com) adunk minden típusú kölcsönöket.

    Jelentkezzen be most, és sürgősen kapja meg készpénzt!

    * Hitelezni 5000 és 50 000 000 dollár között
    * Válasszon 1 és 30 év között visszafizetni.
    * Rugalmas kölcsön feltételek.

    Mindezek a tervek és még több, lépjen velünk kapcsolatba.

    vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: a hitelező cég, aki támogatott nekem itt a kapcsolattartási adatok (ryanloaninvestment001@outlook.com)


    Üdvözlettel
    Management.

    VálaszTörlés
  17. Helló !

    Szüksége van egy törvényes és gyors hitelszolgálatra?
    Jelenleg 3% -os hiteleket kínálunk mindenféle, üzleti kölcsönök, személyi kölcsönök, autóhitelek, mezőgazdasági kölcsönök vagy projektfinanszírozás terén? Hiteleket nyújtunk cégeknek és magánszemélyeknek világszerte, adósságkonszolidációval, még akkor is, ha alacsony az Ön hitelképessége, és nehéz megtalálni a hiteleket a helyi bankoktól vagy pénzügyi intézményektől? , és most nehézségekbe ütközik a bankjával vagy más pénzintézetekkel? Sürgős hitelre van szüksége, ha igen
    (ryanloaninvestment001@outlook.com) adunk minden típusú kölcsönöket.

    Jelentkezzen be most, és sürgősen kapja meg készpénzt!

    * Hitelezni 5000 és 50 000 000 dollár között
    * Válasszon 1 és 30 év között visszafizetni.
    * Rugalmas kölcsön feltételek.

    Mindezek a tervek és még több, lépjen velünk kapcsolatba.

    vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: a hitelező cég, aki támogatott nekem itt a kapcsolattartási adatok (ryanloaninvestment001@outlook.com)


    Üdvözlettel
    Management.

    VálaszTörlés
  18. Moien Jiddereen!
    Mir bréngen e Prêt vun all Typen sou kuerz a laang Begrëffer. Braucht Dir finanziell Hëllef fir Äert Geschäft oder perséinlech Saachen, kënnt Dir ganz einfach fir Haus Loan, Refinanzéierung, Investitiounsauto, Commercial Loans, Bauer & Land Pakete finanzéieren, finanzéieren mir och Projeten. Kuckt eis net mat an Email fir méi Informatiounen iwwer:

    kenabrighten@diplomats.com
    kennethabrighten@kabusinesshome.com
    Internetsäit: kabusinesshome.com

    Merci
    Madame Pilar Jérôme
    Public Announcer

    VálaszTörlés
  19. Jó napot mindenkinek,
    A nevem Lisa Scott, azt szeretném használni ezt a médiumot, hogy megosszák ezt a vallomást arról, hogy megkaptam a hitelemet egy Legit Loan Company-től. Néhány hónappal ezelőtt pénzügyileg feszült voltam, sürgősen szükségem volt a hitelre, ezért kapcsolatba léptem olyan sok társasággal, és annyi erőfeszítés és kifizetés után nem adtam kölcsönet, összesen 3000 eurót becsaptam. csalódott és kétségbeesett egészen egy hűséges napig, úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépjek egy barátommal, aki a közelmúltban kölcsönzött hitelt, elmondtam neki a pénzügyi helyzetemet, majd elmondta nekem a SUSAN WEALTH LOAN COMPANY cégről (susanwealthloancompany @ gmail.com). Felvette a kapcsolatot a Társasággal, és megkapta a Társaság Általános Szerződési Feltételeit, amelyeket elfogadtam és legfeljebb 48 órán belül a legnagyobb meglepetésemre jóváhagyták a 40.000 euró összegű Hitelösszeget, és átutalták számlámra. Azt hiszem, mások is bizonyságot tesznek erről a tisztességes hitelhitelezőről. Sürgősen szüksége van egy kölcsönre? kérjük, forduljon a Társasághoz e-mailben: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  20. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  22. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  23. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  24. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  25. Helló,

    Pénzügyi szabadságot keres? Ön az adósság, van szüksége a kölcsön, hogy indítson új üzletet? Vagy összeomlik pénzügyileg, szükség van kölcsönre, hogy egy autót vagy egy házat vásároljon? Elutasította bankját bármikor? Szeretné javítani pénzügyi helyzetét? Szüksége van egy olyan kölcsönre, amelyet a számlád fizet? Nem kívánjuk tovább, üdvözöljük a lehetőséget, hogy minden típusú kölcsönök kap egy nagyon kedvező áron 2% kamatok mások számára További információkért lépjen kapcsolatba velünk az alábbi e-mail címen: (natwestloancompany432@gmail.com)

    Szüksége van egy kereskedelmi kölcsönre?
    Szüksége van egy személyi kölcsönre?
    Szeretne vásárolni egy autót?
    Szeretne refinanszírozni?
    Jelzáloghitelre van szüksége?

    Szüksége van hatalmas tőkére, hogy elindítsa üzleti javaslatát vagy bővítését? Elvesztette a reményt, és úgy gondolta, hogy nincs kiút, és a pénzügyi terhei továbbra is fennállnak?

    Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (natwestloancompany432@gmail.com)

    Tisztelettel,

    VálaszTörlés
  26. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  27. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  28. Szüksége van hitelre, hogy rendezze az adósságát, vagy fizesse ki a számláit, vagy indítsa el a
    Üzleti ajánlat, Hitelajánlat 3% kamatozással, Mindenféle hitel nyújtása,
    ilyen vállalkozói induló hitel, személyi kölcsön, befektetési hitel stb
    tegye fel a következő információkat: alicia-mitchelleinvestorcfunds@hotmail.com

    Név:
    Állampolgárság:
    Ország:
    Állapot:
    Város:
    Teljes otthoni cím
    Születési dátum:
    Nem:
    Családi állapot:
    Foglalkozása:
    Hitelösszeg:
    Hitel céljai:
    Hitelkeret / Időtartam:
    Mobil szám

    E-mailben: alicia-mitchelleinvestorcfunds@hotmail.com

    VálaszTörlés
  29. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  30. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  31. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  32. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  33. Pénzügyileg megpróbálsz egy üzleti kölcsönt keresni, személyes
    hitel, befektetési hitel, jelzáloghitel, autóhitel, diákhitel, adósság
    konszolidációs hitel, fedezetlen hitel és kockázati tőke? Jelentkezzen be a
    gyors és kényelmes kölcsön a számlák megfizetésére és finanszírozásra való felkészüléshez
    saját üzleti projekteket a legolcsóbb 2% -os kamatlábon. lépjen kapcsolatba velünk
    ma via: transferloanservicesworldwide@gmail.com vagy a Whats App
    +1 (845) 731 5341 szám

    VálaszTörlés
  34. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  35. Czy odmówiono ci pożyczki z banku lub jakiejkolwiek innej instytucji finansowej, która odrzuci twoją prośbę z jednego lub drugiego powodu? Oferujemy wszystkie rodzaje pożyczek, począwszy od pożyczek biznesowych, pożyczek kapitałowych, kredytów na nieruchomości, pożyczek osobistych, pożyczek studenckich, pożyczek dla gospodarstw rolnych i innych, w inwestowaniu z dobrymi inwestorami. Jesteś w odpowiednim miejscu, aby uzyskać pożyczkę. Oferujemy pożyczki dla firm i osób prywatnych o niskim oprocentowaniu 2%. Skontaktuj się z nami już dziś i rozwiązaj problemy finansowe! Email: mikepetersonloans@gmail.com Tutaj możesz rozwiązać problemy finansowe

    VálaszTörlés
  36. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  37. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  38. Sürgős hitre van szüksége, megcsalt és becsapott néhány rossz csaló? e-mail nekünk ma egy gyors és megbízható hitel, kínálunk rövid és hosszú távú hitelek és a visszafizetés függ attól, hogy visszafizetni. Kölcsön nyújtunk mind a fedezetlen, mind a fedezetlen hitelhez, a jövedelem igazolása és a garanciavállalók nélkül.
    Őszintén és gyorsan vagyunk, kölcsönöket 2-6 órán belül jóváhagytunk. Csak a komoly személyeket és a vállalatot kell alkalmazni. írjon nekünk a missroseloanfirm@hotmail.com címre

    VálaszTörlés
  39. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  40. A nevem Patricia Martins, egyedülálló anyám, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkereszteltem az interneten, és találkoztam egy (Pedro Gonçalo) bizonyságával arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így a 85.000 euró összegű kölcsönt kértem a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre pályáztam, ígéretet tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, akkor hogy a világ tudta, mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  41. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Call / WhatsApp: +16626183756
    Webhely: https://progresivefunding.wordpress.com

    VálaszTörlés