2014. január 31., péntek

15.fejezet

Helló mindenkinek :D Először is HATALMAS BOCSÁNATOT  akarunk kérni tőletek . Rengeteget csúsztunk ezzel a résszel . De nézzétek el nekünk  per pillanat beteg vagyok ( Vikk) . Akkor itt volt a félévi és hát mit is mondjak nem mindenkinek sikerült úgy ahogy akarta ( itt magamra célzok) .Rengeteg dolgunk volt mostanában .De a legrosszabb , hogy a rész se sikerült úgy ahogy akartam . :( Borzalmas lett . Sajnálom , de valahogy nem ment most ez az egész . Nagyon rosszul érzem miatta magam . A következő részt próbálom jobbra megírni és hamar hozni .:) De aminek nagyon de nagyon örültünk , hogy 10 imádom 6 következő  . Huuuuu gyerekek nem tudom mikor kaptunk ennyi pipát na és a 4 komi . Annyira de annyira jól esett nekünk . Idő közben kaptunk új kinézetet is . Amit Biusnak köszönhetünk . ♥♥ 
Na de nem is húznám tovább a szót itt lenne a 15.rész( kicsit szerintem nyálas is lett , de ilyen volt a hangulatom ) . Kíváncsian várom a véleményeket .Most rengeteget jelentene ♥És ha már itt jártál hagyj nyomot ;)
~Harry~


Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy el kell, jöjjek Niallel. Azt mondta Claránál hagyta a felsőjét és gondoltam vele tartok. Persze nem volt otthon senki így kénytelenek voltunk várni. Ha valaki ismer, az tudja, hogy nagyon türelmetlen egy ember vagyok. Már éppen, itt akartam hagyni mindent, amikor begurult egy fekete x5. Majd Clara szállt ki a kocsiból akit Ben követett. Értetlenül néztem össze Niallel és akaratom ellenére is felvontam a szemöldököm. Ahogy láttam a barátom reakciója is hasonló volt. Valaki hiányzott, az a lány, aki képes elvonni a figyelmemet bármiről vagy bárkiről. Aki sokat jelent nekem, ha ő ezt nem is tudja. Mióta az eszemet tudom, többet jelent nekem, mint egy szimpla barát. De annyira egyformák vagyunk , hogy rettegek attól , hogy olyat teszek amivel elveszítem őt . Alaposabban szemügyre vettem , most is csodásan nézett ki mint mindig . Azonban a szemeiben láttam , hogy valami nincs rendben . Majd Ben és Clara aggódva figyelte az összes mozdulatát . Ez rám is hatással volt , el sem tudtam képzelni mi történhetett . Mikor találkozott a tekintetünk egy könnycseppet véltem felfedezni a szeme sarkában . Abban a pillanatban elkezdett felém lépkedni , mire egyre több könnycsepp lepte el azokat a gyönyörű csoki barna szempárokat . Automatikusan nyíltak ölelésre a karjaim , ahová gondolkodás nélkül vetette be magát . Éreztetni akartam vele , hogy én itt vagyok vele , nincs semmi baj . A teste úgy rázkódott a zokogástól , hogy biztos össze esett volna ha nem fogom . Borzalmas volt így látni . Láttam , hogy Ben eléggé idegesen járkál fel s alá , Clara pedig sajnálkozva figyeli a karjaimban pityergő lányt . Mikor kezdett megnyugodni fészkelődni kezdett , ösztönösen szorítottak az ölelésemen . Nem akartam elengedni .
 -H-Harry jól va-agyok - szipogta.
 -Daisy ne hülyéskedj - néztem le rá - Látom, hogy valami baj van. Mondd el -néztem mélyen a szemeiben, majd az arcát kezdtem fürkészni.
 - Az apám - de nem fejezte be a sírás határán volt.
- Shhhh- próbáltam nyugtatni - Majd később megbeszéljük - simogattam tovább a hátát, mire ő csak bólogatott.
Clara zavart meg minket , hogy menjünk be mi is . Észre se vettem , hogy csak mi vagyunk már kint . Vállát átkarolva támogattam be a házba , ahol a többiek vártak ránk . Majd helyet foglalt a testvére és a szőke haverunk között . Én velük szembe ültem le és figyeltem őket . Daisy szorosan bújt oda Benhez , ő pedig védelmezően szorította magához , mint ahogy én nemrég tettem . Csak arra lettem figyelmes , hogy Clara leült mellém és a vállalta tette a kezét . Csendben ültünk még meg nem szólalt Daisy telefonja .
 - Igen?- szólt bele - A fenébe - szitkozódott halkan - Igen Mrs. Riecfield nem felejtettem el. Igen egy óra múlva ott leszek. Igen köszönöm - azzal ki is nyomta.
 - Minden rendben? - hajolt oda Niall.
 - Nem igazán - adott rövid választ - Boo el tudsz vinni?
 - Tudod, hogy mindig szívesen elviszlek, imádlak nézni fotózás közben. De edzésre kell, menjek.
- Majd én, elviszlek - ajánlottam fel lelkesen.
Talán kicsit túlságosan is lelkesen. Remélem csak nekem tűnt fel.
- Komolyan? - pattant fel az eddigi helyéről.
 -Naná- bólogattam .
 -Áááá- sikított fel azzal egyből rám is vetette magát - Megmentetted az életem - olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem megfolyt.
 De nem bántam, sikerült újra mosolyt csalni az arcára. Ennél fontosabb dolog nincs számomra.
 - Clara használhatom a fürdőd?
- Persze. Addig akkor szólok Brooknak - bólogatott.
Mind a két lány ezzel el is tűnt. Engem még most sem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy miért sírt Daisy. Ezt pedig a jelenlévők közül Ben tudta.
- Haver - szóltam oda neki - Mi történt?
 - Ja, rég láttam így Daisyt - helyeselt Niall.
- Tudjátok az anyám és a nővérem nem nagyon jönnek ki egymással . Hogy is mondjam - masszírozta a tarkóját - Túlságosan is féltékeny rá. Tudom, hülyeséget csinál, de ő ilyen. Nem szereti, ha valaki jobb nála.
 - És az apátok?
 - Ne is emlékeztess rá- szorult ökölbe a keze - Ilyenkor szokás szerint vagy csendben ül vagy anyám mellet áll. De ma Daisy tovább húzta a húrt. Csúnyán összevesztek. Nem tudom mikor láttam utoljára ilyen dühösnek. Elvette a kocsiját is.
 - És ennyire szomorúnak - ült le közénk Clara .
 - Szomorú? - kapta fel a vizet Ben.
 - Igen az volt - beszélt komolyan.
Igen Clara egyik jó tulajdonsága, hogy mindig próbálja a legjobbat feltételezni az emberekről. Ilyenkor nem lehet leállni vele veszekedni. Ben már ellenkezni akart, most már 100%, hogy Daisy testvére. De akkor egy őszinte mosoly jelent meg az arcán.
 - Hű kislány - mosolygott Clara is.
 Niall meg csak tátott szájjal figyelt . Most már engem is érdekel, mi lehet . Lazán hátra fordultam és az én állam is koppant egy kicsit . Egy bomba csaj állt előttem , sehol sem volt a még nemrég síró lány . Egy fekete magas sarkúban , egy világos színű csőfarmerben és egy fekete V nyakú rövid ujjú takarta a testét . A haja pedig egyszerűen fel volt fogva . Egyszerű volt de még is fantasztikusan nézett ki .
- Tőlem mehetünk - sütötte le a szemeit.
Gyorsan felpattantam, és elindultam a kijárat felé. Kint mindenki elköszönt, akitől kellet. Ahogy észrevettem Clara egy kicsit tovább szorongatta  Niallt mire Daisy csak halkan kuncogott.
-Daisy - lépett mellénk Ben - Ha bármi van, hívj! Értetted?
 -Boo nem vagyok hülye - forgatta a szemeit.
 - Tudom - ölelte meg - Csak féltelek. - Szeretlek Ben.
- Én is téged.
Tökéletes testvéri szeretet. Ilyenkor hiányzik a nővérem. Vele általában mindent meg tudtam beszélni. Hiányoznak azok a napok. Ha szerencsém van, akkor pár napon belül haza jön.
 - Srácok induljunk, mert nem fogunk időbe oda érni - zavarta meg őket Clara.
 Beültünk a kocsiba ahol mindenki izgatott volt . Még el kell menjünk Madisonért és indulhatunk a fotózásra . A lányok végig értelmetlen dolgokról fecsegtek . Én szinte végig nevettem az egészet .Mikor felvettük Brookot szó szerint elszabadult a pokol . A nevetésüktől zengett az egész kocsi . Viszonylag hamar oda értünk a Daisy által lediktált címre . Clara és Brook egyből kipattant a hátsó ülésről annyira izgatottak voltak . Mi csak mosolyogtunk az egészen . Jó lett volna velük menni .
 - Hát akkor sok szerencsét - vettem fel egy műmosolyt.
- Majd beszélünk - indítottam be a kocsit újra.
-Hazz te mit csinálsz?
Értetlenül néztem rá. Szerintem egyértelmű mit csinálok.
- Te is jössz velünk nagyfiú - bokszolt a vállamba - És nem fogadók el nemleges választ.
 - Biztos?- én hülye miért kérdeztem meg. Erre vártam.
-Yep - bólogatott - Te buta azt hitted itt hagyunk?
 Félénken, de bólintottam egy alig láthatót.
 - Hé - nevette el magát - Szükségem van rád -ölelte át a nyakam az egyik karjával.
 Viszonzásul én a derekát öltem körbe. Annyira meghitt volt ez a pillanat. Jó vele lenni.
- Na de menjünk, mert ha elkésem nekem végem - nevetett felhőtlenül.
Kint már a lányok felpörögve vártak minket. Daisy egy hatalmas épületbe vezetett be minket ahol szinte minden második ember köszönt neki.
- Huuu Miss Maddox népszerű egy ember itt- kuncogott Brook .
 - Persze mert szinte itt nőttem fel - kacsintott egyet.
Végül egy kisebb terembe értünk ahol mindenki össze visszarohangált. Komolyan, mint a bolondok házában. Plusz a zene hangosan szólt.
 -Daisy- jött oda egy középkorú kissé ideges nő- Ők kik?
- Helló Mrs. Riecfield - fogott keze vele Daisy - Ők a barátaim.
 - Ismered a szabályokat - mért végig minket, amit rühellek.
 - Igen asszonyom, nem lesz semmi probléma.
 - Ajánlom is - azzal ott is hagyott minket.
- Nem kedvelem ezt a nőt - jelentettem ki egy grimasszal az arcomon.
 - Ezzel nem vagy egyedül - lökött oldalba Daisy
 - De gyertek - intett a fejével.
Ha 100 ember nem rohangált akkor egy sem. Ijesztő volt, de Daisy nagyon is otthonosan mozgott.
 - Csak nem London legjobb popsijának tulajdonosa van itt - jött közelebb egy 30 év körüli pasas .
Azt hittem ott a helyszínen lecsapom . Szerintem rosszul hallottam, amit mondott . Nagyon remélem . És azt is ,hogy nem. stíröli Daisy fenekét.
 - Szia Sean - ölelte meg Daisy - Ne túlozz már - csapott a mellkasára.
 - Au csajszi óvatosabban - nevetett.
- Oh Sean ők a barátaim. Clara, Harry és Brook.
- Sziasztok skacok.- bólintott, amit mi is viszonoztunk.- Menj oda Tanjahoz oda adja a ruhádat meg átalakít. Nem mintha így nem lennél tökéletes.....
- Pssszt - tette Daisy az úját a tökéletesen telt ajkai elé- Elég volt - mosolygott.
 - Oké, oké - tette fel megadóan a kezét - Akkor később - kacsintott.
 Azzal el is tűnt. Észre se vettem, hogy végig ökölbe szorított kézzel álltam ott.
- Srácok üljetek le, nemsokára jövök - tolt minket egy vörös kanapéhoz ahol én középre kerültem. Előre félek mi lesz velem.
- Daisy nem izgulsz? - tette fel a kérdést Clara .
 - Nem is kicsit – tördelte az ujjait.
- Nyugi - fogtam meg a kezét és az ölembe húztam - Mi itt vagyunk.
- Igaza van a bongyorinak - dőlt rám Brook.
- Nagy ölelés - kiáltott fel Clara , mire mind összeszorongattuk Daisyt .
Mikor egy szőke hajú lány intett neki, hogy menjen elköszönt tőlünk és eltűnt egy kis szobába. Daisy előtt 3 félmeztelen srácot fotóztak valami farmer reklámhoz. Mind a két oldalamról csak azt hallottam, hogy huu de sexy huu de jó hasa van.

 - Lányok, ha nem fejezitek, be letagadom, hogy ismerlek titeket- forgattam a szemeim.
- Oké Harry - bólogatott Clara - Akkor beszéljünk arról, hogy akarod elmondani Daisynek mit érzel iránta.
- Clara ez fantasztikus ötlet - ugrott közelebb Brook.
 - Örülnék, ha leszakadnátok rólam - vettem elő a telefonom.
- Ne már Styles - nyávogott Brook - Ha sokáig húzód valaki elviszi helyetted.
 - Pontosan Harry - bólintott Clara - Meg amúgy is olyan feltűnően féltékeny vagy . És nem buta lány egyszer észre fogja venni .
- Tudom de.... -és akkor nyílt az ajtó és ő lépett ki rajta . Gyönyörű volt , egy fekete csipkés tér fölötti ruha volt rajta . Mintha csak rá tervezték volna .

-Wow- csúszott ki a számon.
- Na, erről beszéltem - tette a kezét a vállamra Brook .
Daisy intett nekünk, hogy kövessük. Ott már Sean várta. Ahogy belépett mindenki rá szegezte a tekintetét. Nem tetszett a helyzet. Beállt a Sean álltál kigondolt helyre és kezdetét vette a fotózás. Csodálatosan csinálta, egy rossz szavunk se lehet.
 - Nagyon tehetséges lány- állt mellénk több gyakornok.
- Az én legjobb barátnőm - húzta ki magát Clara .
 - Meg az enyém - szálltam be játékba.
- Na meg az enyém - állt mellénk Brook .
 El sem tudom mondani milyen büszkék voltunk. Ez a lány eszméletlen tehetséges . Nincsenek rá szavak . De elgurult a gyógyszerem, amikor megérkezett a "partnere". Olyan helyeken volt a keze ahol nem kellett volna. Alig bírtam viselkedni, nagyon türtőztetnem kellet magam, hogy ne verjem szét. Mikor végeztek, megköszönte Sean mindenki munkáját. Majd beszélt Daisyvel és Carlossal , valamiről . Még Daisy elment átöltözni addig mi a kocsiban vártuk. De ahogy beült egyből mind a hárman letámadtuk . Agyon dicsértük , még ő csak fülig pirulva próbált leállítani minket . Mikor a Maddox házhoz értünk elköszöntünk Brooktól akinek valamilyen dolog miatt mennie kellett . Mi is menni akartunk Clarával , mikor Daisy megkért , hogy menjünk be vele . Bent pedig egy nagyon hangsúlyozom nagyon mérges Tinával találtuk szembe magunkat . Daisy elmesélte neki, hogy mi volt az apjával , amit szerintem már tudott . Jobbnak láttuk ha inkább felmegyünk a hercegnő szobájába . Ott vártunk rá még ő megszabadult a ruháitól és letusolt . Clarával bedőltünk az ágyába és megvitattuk a mai napot . Nagyon büszkék voltunk rá . Majd csak azt vettük észre, hogy közénk ugrott. Tovább beszélgettünk így 3 , próbáltuk felvidítani . Kisebb nagyobb sikerrel , mivel az apja nem egyszer hívta .Aminek hatására újra a sírás tőrt rá . A karjaimba zárva merült el az álmok világába . Óvatosan kibújtam mellőle és mentünk ki a szobájából . Lent Tina nem egyszer megköszönte , hogy ma vele voltunk . Persze nekünk ez semmiség volt. Haza vittem Clarát , mikor indultam volna haza megszólalt a telefonom .
- Hallgatlak Tony - biztos akar valamit csak akkor hív.
 - Holnap után mérkőzés kölyök.
- Ellenfél?
 - Matt Harries




~Niall~

Hiányzik - üvöltöttem magamban es dobtam a telefonomat a földre . 12 órája nem láttam . A legrosszabb hogy én sokkal többnek éreztem . Tegnap miután Harry felajánlotta a lányoknak, hogy elviszi őket Daisy fotózására azóta nem beszéltünk . Fel akartam hívni de még korán volt reggel ahhoz . Mikor meg már úgy voltam hogy felhívom beállított Liam . Majd Zayn hívott hogy ha van kedvünk menjünk el hozzá. És most csodák csodájára itt ülünk és várjuk Louist és Hazzat . Egy fél órája mondták, hogy 10 perc és itt lesznek . Komolyan újra kéne járniuk a 2 osztályt és meg tanulni az órát . Ahogy befejeztem az elmélkedést abban a percben csapódott ki Zayn szobájának az ajtaja .
- Azt hittük már sose értek ide - dobta meg a két jövevényt Liam egy párnával.
- Tudod, gyalog nem érünk ide olyan gyorsan - forgatta a szemeit Lou.
- Gyalog? - szaladt ki a számon.
- Ja mert Rómeó otthagyta a Roverét Juliának- erre a kijelentésre Harry meg is ajándékozta egy szép nyakassal.
 - Mert......- kérte őket számon Zayn .
- Tegnap csúnyán össze balhézott az apjával - kezdte el a tegnap sztorit mesélni . Nekem nem mondott vele semmi újat , de a többiek reakciója is ugyan az volt mint nekünk mikor elmesélték a csajok . Mindenki tátott szájjal és kikerekedett szemekkel hallgatta . Őszintén sose gondoltam volna hogy Daisy apukája így viselkedik vele . Mindig mindenki apuci hercegnőjének hitte mikor kicsi volt . Így ragadt rá a beceneve is . De változnak a dolgok valakinek jó valakinek rossz irányba .
 -.... és Clarával felmentünk vele a szobájába . Ott alomba sírta magát . Rossz volt így látni . Akkor jutott az eszembe, hogy ott hagyom a kocsim - vont vállat hanyagul és ezzel be is fejezte a sztorit .
- Jó ötlet volt haver - veregettem vallon - és milyen volt a fotózás?
- Szerinted? - nézett hülyén.
- Hülye válasz - éreztem, hogy ki akart térni a válaszadás alól.
 - Hülye kérdésre hülye válsz - lökött arrébb és kiviharzott a szobából.
 Komolyan néha nem értem ezt a srácot . Képtelen vagyok kiigazodni rajta . Van amikor száll a boldogságtól és van amikor hozza se lehet szólni . Sokan kérdezik hogy bírjuk ezeket a hangulat ingadozásait ?Erre egyszerű a válaszom . A legjobb haverom és ismerem , ilyenkor nyomja valami a "kicsi szívét ".Csak ő az a típusú ember aki előbb beszél , cselekszik mint gondolkodik . Mi közeli barátai már megtanultuk kezelni ezeket a helyzeteket de ismeretlen embereknek ez furcsa . Idők kérdése és újra a normális szerethető Harry lesz . Uh el sem hiszem hogy ezt én mondtam . Mióta vagyon ilyen érzelgős ? Kit áltatok amióta Clara velem van . Azóta meg a nap is jobban süt és a madarak is szebben csiripelnek . Nem semmi hogy mit művel az emberrel a szerelem . Egyszer lent egyszer fent a magasban . Mint egy hullámvasút , annyi különbséggel hogy ebből nem szállhatsz ki olyan könnyen . Rizikós dolog , egyik percben még boldog vagy és lehet a következőben már sírsz . Szegény Daisyre ez igaz most . De itt vagyunk neki mi meg Brook és Clara . Tényleg Clara , most már felhívom . Nem akarok tovább várni . Felkaptam a földről a telefonom és követtem Harry példáját csak én sokkal óvatosabban .
 - Basszus mi van mindenkinek most jött meg? - hallottam még Lousval hangját , de nem foglalkoztam vele . Ahogy kiértem a házból az udvarra , feloldottam billentyű zárat és kerestem Clara nevet . Ahogy megtaláltam egyből a hívásra mentem . A fülemhez emelve vártam a kis búgó hangokat . A második csörgésre fel is vette .
- Hiányzol - hallottam kissé szomorkás hangját.
- Te is nekem, nagyon. - Mit csinálsz ma? - vágott a szavamba.
- Most itt vagyok, a fiúkkal vagyok éppen.........
- Akkor gyere, el hozzám - beszélt közbe újra - a szüleim sincsenek itthon, Daisy depizik én meg unatkozok - hadarta egy szuszra.
- Clara kicsim lassabban - nevettem el magam - adj egy 20 percet és ott leszek.
- Rendbe. Szeretlek Niall . - Én is szeretlek - azzal meg is szakadt a vonal . Én csak idiótán vigyorogtam magamban . Mit ki nem hoz belőlem . Eddig mindig csak röhögtem az ilyen embereken . De ha egyszer bele esek nincs kiút . Nagyon ugrottam, amikor valaki a hátam mögött hümmögött egyet. Ahogy megfordultam Styles mindent tudó mosolyával találtam szembe magam.
- Oh, szóval szereted? - húzogatta a szemöldökét.
 - Nem mondták még neked, hogy nem illik hallgatózni? - nem volt semmi jókedv a hangomban. Azért ne higgye azt, hogy sec perc alatt elfelejtem, hogy viselkedett.
- Niall ne haragudj - kezdte a földet pásztázni - de tegnap elvesztettem a mecset, akkor ott van Dai......- de észbe kapott és abba hagyta .
- Így mar mindent értek.
- Mi az, hogy mindent értesz? - láttam, hogy újra kezd feszült lenni.
- Te bele zugtál Maddoxba ! - már régóta észre vehető, ha jobban oda figyelt az ember. Az meg hogy ott hagyta a kocsit az tette helyre a kirakós utolsó darabját.
- Te meg b - jött közelebb.
 - Csak az a különbség hogy ő tudja is mert bevallottan neki . Erre már nem tudott semmit sem vissza szólni csak tátott szájjal figyelt . Majd hirtelen elmosolyodott .
 - Akkor most együtt vagytok?
- Valahogy úgy - mosolyogtam el végül. Nem bírtam tartani magam .
- Én erről miért nem tudok? - És én arról miért nem tudok, hogy többet érzel Daisy iránt, mint barátság? - vontam fel a szemöldököm.
- Félek, hogy elcseszem.
- Ez hülyeség haver. Nem mondom, meg mit csinálj, úgy se fogadod meg - ráztam a fejem nevetve - Egyet jegyezz meg: ha te nem döntesz,a sors majd dönt helyetted.
Azzal sarkon fordultam és kifelé vettem az irányt. Nem mondtam neki semmi konkrét dolgot, agyaljon csak egy kicsit, úgy sem árt neki .Néha csak arra van szükségünk, hogy felnyissák a szemünket és aztán minden tisztább.
- He Niall - szólt utánam - megtartod a titkom?
- Csak ha te is az enyémet.
Bólintott amit egy igennek vettem .Clarával együtt akartuk nekik elmondani . Még is a legjobb barátaink . Szeretnének ha tokunk személyesen tudnak meg .Mivel Liam autójával jöttünk kénytelen voltam gyalogolni . Legtöbbször örülök ha mozoghatok egy kicsit de most minél hamarabb akartam ott lenni . Amellett a lány mellett aki elrabolta a szívem . Komolyan lassan olyan vagyok mint egy tini lány . Lassan saját magam érzelgősségétől öklendezem . Sose gondoltam volna hogy valaki ilyet hozz majd ki belőlem .Az igazság az ,hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem. Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.  Szerencsémre annyira sokat nem kellet gyalogoljak plusz az út felet futva tettem meg . Mikor oda értem az ajtó elé ,vettem egy mely levegőt és becsengetem . Hallottam az apró lábai dobogását ahogy siet ajtót nyitni . Majd a kilincs lenyomódott és előttem állt ő . Egy hosszú fekete cicanadrágot viselt , és egy toppot . Haja kontyban és semmi smink . Gyönyörű volt számomra , el sem tudtam volna képzelni szebb lányt . Észre se vettem de már a nyakamban csüngött . Automatikuson fontam a kezem a dereka köre még ő a nyakamat ölelte . Ahogy szorított az ölelésén én is így tettem . A nyak hajlatába hajtottam a fejem így melyen beszívtam az ellenálhatatlan illatát .Akaratom ellenére is lecsukódtak a szemeim . A következő percében már én is a nyakamnál érezhettem meleg leheletét . Nem tudom meddig állhattunk, így de jól éreztem magam .Mikor elszakadtunk egymástól , az ajkait figyeltem majd a szemébe néztem . Ezt a folyamatot még párszor megismételték , egyszerűen nem tudtán betelni vele .
- Ma még meg is fogsz, csókolni vagy itt öregszünk meg? - kuncogott halkan.
Nekem sem kellet kétszer mondani . Az ajkaimat az övére tapasztottam . Tökéletes szinkronban mozogtak együtt . A szívem egyre hevesebben kezdett dobogni . Még közelebb akartam tudni magamhoz , mind két kezemmel megragadtam a derekát , a testünk teljesen összepréselődött. Az ő kezei sem tétlenkedtek, a mellkasomról felcsúsztak a hajamba. Ez sem volt elég, a nyelvemet végig húztam az alsó ajkán ezzel bejutást kérve. Gondolkodás nélkül adott nekem szabad utat. Amikor egymásra találta a nyelveink vad táncba kezdtek . Levegő hiánya miatt kénytelenek voltunk elválni . Mind a ketten ziháltunk , és gyorsan kapkodtuk a levegőt .
- Mindig ilyen üdvözlést akarom - húzódott pimasz mosolyra a szám.
- Gyere már be te marha - nevetett ő is és a felsőn nyakában fogva húzott be .
Teljes csend uralkodott a házon. Egyedül Rozy lábánál kaparását hallottam a nappali felől . Mikor meglátott egyből letámadott  és a farkát csóválva várta, hogy vele is törődjek. Nagyon édes kutya , imádom . Láttam, hogy Clara ott hagyott minket így gondoltam utána indulok . A konyhában találtam végül rá ahol valamit kevergetett . Háttal állt nekem , így amilyen halkan csak tudtam úgy osontam mögé . Nem vett észre , valamit nagyon tudok . A hasánál összekulcsoltam a kezem a fejem pedig a vállára . Egy kicsit megugrott , de ezt annak köszönhetem, hogy megijedt .
- Mit csinálsz? - néztem a tálba .
 - Palacsintát - gondoltam megleplek - sütötte le a szemeit. Én csak egy hosszú csókkal jutalmaztam a nyakán , ami belőle egy jóleső hümmögést váltott ki .
- Ez az én csajom - tettem vissza a fejem - Tudok segíteni ?
- Majd ha sütjük, de még nem - fordult meg a karjaimban és nyomott egy puszit az orromra . Helyet foglaltam az egyik bárszéken és a pultnak támaszkodva figyeltem . Hamar kellemes beszélgetésbe kezdtünk . - Ja képzeld el ma lebuktak Hazza előtt - nevettem .
- És? - fordult felém mosolyogva. - Ő is lebukott ám - húztam az agyát.
- Miben? - nézett kíváncsian - Csak nem Maddox ?
- Honnan tudtad?
- Drágám nem csak te jössz rá dolgokra - kacsintott - amúgy én már évek óta tudom . Oh és láttad volna tegnap a fotózáson . Ilyen féltékenynek még senkit sem láttam .
- Ne már. Basszus és nem láttam . Amúgy milyen volt a hercegnő ?
- Valami csodálatos . Ahogy mozgott , az arcát ahogy használta . Látszik hogy Tina lánya , és hogy szereti csinálni .annyira ügyes volt .
- Szóval büszke voltál rá ?
- Szerinted?- tette fel a költői kérdést - Brook, Harry és én ott hangoztattuk, hogy a mi barátunk.
Csak nevetni tudtam , de egyszer én is látni akarom " munka " közben . Clara szerint Daisy is többet érez csak nem akarja bevallani magának . Arra jutottunk hogy hülyék hogy nem beszélik meg . Végül is eljutottunk odáig is hogy megsüssük azt a finom édességet . Rengeteget röhögtünk, főleg amikor forgatás közben az egyik palacsinta a fejemre esett . Clara annyira nevetett hogy kifolytak a könnyei is . Én meg még adtam alá a lovat , hogy elkezdtem pózolni és csücsöríteni . Ekkor már nem bírta belém kapaszkodott és a mellkasomba nevetett . Leszedtük a fejemről a felesleget és készültem a következő elkészítéséhez . Már dobtam is volna a levegőbe, amikor megállított .
- Niall nem akarok újra egyet a kukába látni.
 - Minden egyes sikere dobás után kerek egy puszit ide - mutattam a számra.
- Hajrá Horan - adott egy puszit az arcomra.
Nem is kell, mondjam az összes sikerült . Ahogy fent ült a pulton , bekapcsolta a rádiót ahol Katy Perry Roar és ő együtt kezdte el énekelni a rádióval . Kicsinek is szép hangja volt, de most . A szám is tátva maradt . Olyan bele éléssel énekelt , mint a profik . Mikor vége lett a számnak rám nézett és a tekintete csak úgy csillogott .
- Clara ez gyönyörű volt.
- Ne túlozz már - bokszolt a vállamba.
- Én sose - húztam szét a lábat annyira, hogy beférjen . A kezemet szép lassan vezettem a dereka köre . Most pont egy színben voltunk , így egymás szemébe tudtunk nézni . - komolyabban kéne foglalkoznod az énekléssel - javasoltam neki .
- Már gondolkodtam rajta korábban - kulcsoltam össze a kezeit a tarkómon.
 - És mi tart vissza? - hajoltam még közelebb. Csak mm választottak el az ajkainkat. Szinte már egymás szájába suttogtunk.
- Egyenlőre semmi.
 - Helyes - mosolyodtam el majd megcsókoltam.
A csókja számomra olyan, mint a drog, minél többet kapok, annál többet akarok .
 - Együnk, mert ki fognak hűlni - szakadt el tőlem.
Leemeltem a pultról és lábra állítottam. Magamhoz vettem a tányér még ő a hűtőhöz ment. Kivette a tejszínhabot, meg a csoki szirupot. Helyet foglaltam az asztalnál és úgy vártam rá. Mikor láttam, hogy a mellettem lévő székre akar leülni gondolkodás nélkül húztam az ölembe. Kuncogva foglalt helyet az új helyen és kezdtünk bele az evésbe. Mikor elpusztítottuk a felét tele hassal dőltünk végig a kanapén . Valami filmet tett be a lejátszóba , még én levettem a kapucnis felsőn és vissza feküdtem . Mikor leült mellem láttam fajta hogy fázik . Briliáns ötleten támadt , fogtam a felsőn és Ida nyújtottam neki . Hatalmas mosollyal vette el tőlem és bújt bele . Egy kicsit nagy volt rá , de boldogsággal töltött el a tudat hogy az én cuccomat viseli . Rádőlt a mellkasomra és úgy nézett fel rám .
- Köszönöm, ennek olyan Niall illata van - kulcsolta össze a kezeinket.
- Tartsd meg - pusziltam meg a kézfejét .
Még felhúzódott egy rövid csókra hozzam , majd vissza tette a fejet és így kezdtük el nézni a filmet . A felénél elkapott az álmosság és az is feltűnőt hogy ő se beszél már egy ideje . Mikor lepillantottan az arcára a szemei csukva voltak . Így én is átadtam magam az álom édes világának . Nincs felemelőbb érzés, amikor azt a személyt tartod alvás közben a karjaid között, akit a legjobban szeretsz a világon .Minden pillanatban amit vele töltök, azt kívánom: bárcsak megállna az idő!



4 megjegyzés:

  1. Te bolond vagy.Nem lett rossz én személy szerint imádom:3♥
    Tudod kellenek nyugisabb napok.:)
    Nem rabolnak el/ölnek meg/nyersz a lottón mindennap.:)
    Ez így volt szuper.
    Hamar kövit:333
    xxx Claire

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhhh kislány :') Köszönöm ♥♥♥
      Sietek ígérem ♥
      xxVikk

      Törlés
  2. dehogy lett rossz Nagyon jóóó lett!!! imádom !!!! annyira romantikus :") olyan cukik együtt!! :) <3 alig várom a kövit!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon szépen köszönjük ♥♥ Sietünk :)

      Törlés